A Szent István-terem két bejárati ajtaja felett is festmények láthatóak

03
18

A Szent István-terem két bejárati ajtaja felett is festmények láthatóak

Roskovics Ignác készítette ezeket az alkotásokat is, az Árpád-házi királyok és szenteket ábrázoló képsorozata mellett. A több festményből álló kompozíció egy úgynevezett szupraport, melyen Szent István királyunk életéből vett jeleneteket láthatunk. 

Az egyik ajtó felett a királlyá koronázás látható, ahogyan Szent Asztrik a letérdelt István fejére helyezi a koronát, miközben ő az országalmát és a jogart tartja a kezében. A szupraport másik képein a püspökök láthatóak, a pápai bullával a kezükben, valamint magyar harcosok.
A másik ajtó feletti kompozíción Szent István hirdeti a keresztény hitet, kezében kereszttel és dárdával. Mellette áll édesanyja, Sarolta, aki Gizella királynéra támaszkodik. A király a székesfehérvári templom tervezetét fogadja, míg nevelője, Adalbert az áldását adja rá. A kompozíción megjelenik még egy hívő és egy kételkedő magyar harcos. 

Roskovics nagy hangsúlyt fektetett a festményein megjelenő ékszerek, fegyverek és öltözékek hiteles ábrázolására. Ehhez komoly kutatómunkát végzett régészeti leletek, a múltból megmaradt kelmék és szövetek vizsgálatával. Festményei emiatt nagyon kidolgozottak és részletgazdagok, akár az emberalakok, akár az öltözékek és tárgyak tekintetében.

A Szent István-teremben megcsodálhatják Roskovics Ignác műalkotásait! Látogassanak el hozzánk!

Szent István-terem
2022.03.18