Szocreál metszettár volt a Szent István-terem helyén

1945 februárjában véget értek a második világháború budapesti harcai, az óvóhelyekről felmerészkedő lakosságot pedig szörnyű látvány fogadta: az egykori ékszerdoboznak tartott Budapest romokban állt. A Budavári Palotát is súlyos csapások érték, a déli összekötő szárnyban lévő csodálatos Szent István-terem a tűz martaléka lett. 

A háborút követően a kommunista vezetés terveket dolgozott ki a romos Budavári Palota sorsáról. Kezdetben Rákosi Mátyás az állampárt központjának szánta a Palotát, ahol minisztériumok kaptak volna helyet. 1952-ben úgy döntöttek, hogy a budai Vár kulturális központ legyen.

(Archív képek forrása: BTM – Kiscelli Múzeum Fényképgyűjtemény és Fortepan)

Az épület átépítése, vagy ahogy akkor nevezték, „lecsendesítése” és „szerényítése” megkezdődött, a korábbi termekből és királyi lakosztályokból irodahelyiségeket és sivár kiállítási tereket hoztak létre, a kor szocreál stílusában. Az egykori Szent István-terem épületrészének hauszmanni szerkezetét átalakították: a közfalakat eltüntették, a födémet vasbeton pillérekkel támasztották alá. A tabáni oldalon a hármas ablakosztást ötösre cserélték. A belső részeket faburkolattal látták el, a helyiségekbe a korszakra jellemző fémvázas bútorokat tettek.

A 60-as években a Budavári Palota legészakibb épületében a Munkásmozgalmi Múzeum kapott helyet, a déli összekötő szárnyba pedig a Budapesti Történeti Múzeum költözött. A Szent István-terem helyén metszettárat, irodákat és raktárhelyiséget alakítottak ki.

50 éven keresztül a déli összekötő szárny falmaradványai és bejárati toszkán oszlopai rejtve maradtak, egészen a 2019-ben lefolytatott falkutatásokig, melyek döntő szerepet játszottak a teremhez vezető folyosó és a helyiség újjászületésében.